(Szarkasztikus gondolatok döntéseinkről, lehetőségeinkről)
Gondolkodtál már rajta, hogy mennyire vagy szabad? Hogy mitől válsz azzá?
“Súlyos dolgokban könnyedén dönts! […] A jelentéktelenebb dolgokban dönts komolyan!” Erre tanít a Hagakure, a szamurájok “Bibliája”. Azzal érdemes foglalkoznunk, amit ez a tanítás valójában üzen nekünk, nem feltétlen a szó szerinti tartalmával.
A döntéseinkről van szó, a mindennapos kisebb-nagyobb kérdésekben meghozandó döntéseinkről. Ha ezeket nem kellő figyelemmel intézzük, belőlük lesznek a nagyobb ügyek. Csak egy példa: amikor nem játsszuk le a meccset a távirányítóért, a mosogatásért, a gyereknevelési kérdésekben is feladjuk a vitát és szép lassan máshová tesszük az energiát – ezek mindennapos apró döntések. Ám így könnyen lehet, hogy egyszer csak majd vagyonmegosztásról, albérletről kell döntenünk. És ott már jó döntés nem nagyon van.
Amikor a döntéseinkről beszélünk, igazából a szabadságunkról van szó. Hiszen a szabadságunk bizonyos értelemben, sőt, alapvetően azt jelenti, hogy magunk, szabadon dönthetünk arról, hogy mit gondolunk, mondunk és teszünk. Nyilván vannak korlátok – de végső soron arról is dönthetünk, hogy milyen korlátokat tartunk be. Hogy milyen normáknak fogunk megfelelni, adott esetben milyen szabályokat hagyunk figyelmen kívül. Biztosan mindnyájan láttunk már olyat, aki átment a zebrán, miközben piros volt a lámpa. Vagy gorombán beszélt valakivel, esetleg kinevette, holott egyik sem illik.
Tudunk-e jól dönteni? Hol találjuk meg hozzá a bátorságot, vagy épp a józan észt? Hogyan döntjük el egyáltalán azt, hogy kire/mire hallgatunk? Nagyon fontos kérdések ezek, és egyáltalán nem könnyű válaszolni rájuk!
Emberekkel dolgozom nap mint nap. Vezetőkkel. Csapatokkal, csoportokkal. Karatézó, kalizó felnőttekkel és majdnem felnőttekkel. Általában tanult, okos emberek, üzletileg, illetve a saját szakterületükön többnyire sikeresek. Mégis, gyakran csak sodródnak. Nem igazán tudják, mit akarnak, vagy, ha tudják, akkor is ritkán tesznek valódi céljaikért. A mindennapos döntések útvesztőiben bukdácsolnak. Ebből a tapasztalatból merítve szeretnék néhány jelenséget kiemelni, mint olyanokat, amiken érdemes elmerengeni, amikor az a kérdés, mennyire vagyunk szabadok, szabadon döntünk-e:
- Az észrevétlen befolyás – ide tartozik minden olyan információ, amit nem kértünk, de nem nagyon tudjuk kikerülni: az óriásplakátok üzenetei, egyáltalán a reklámok, a propaganda: tv-ben, rádióban, interneten – gyakorlatilag kikerülhetetlen. És – bár fogalmad sem volt róla, hogy szükséged van egy adott termékre, vagy érzésre, már pontosan tudod, hogy, ha vagy valaki, csak egy kicsit is adsz magadra, nem akarsz vesztes lenni, akkor meg kell szerezned…
- A keresett befolyás – amit magunknak keresünk. Mert bizonytalanok vagyunk. Tartozni akarunk valahova. Minden olyan “izmus”, szekta, megmondóember, aki nem arra inspirál, hogy gondolkodj, hanem aki megteszi helyetted, és csalhatatlan egyértelműséggel megmondja, hogyan kell élni, mit kell enni, mitől kell félni, mit/kit kell utálni – végtelen a sor, mint ahogyan megmondóemberből is egyre több van.
- A sztárkultusz – Hiszen soha nem volt még ennyi sztár, mint most! Elképesztő ütemben készülnek, irgalmatlan hatékonysággal. Hogy aztán kiderüljön: sokuk igazi polihisztor: többnyire szakács, nevelési- és életmód-tanácsadó, tréner, divatszakember, médiaszakember egyben. A lényeg: a sztároktól mindent megtanulhatsz! (Persze, ha “elavult, régimódi” sztárról van szó, ez már kevéssé igaz. Al Di Meola leginkább csak zenél…)
- A félelem – leginkább a mindennapos egzisztenciális kérdések miatt izgalmas. Segít kitartani olyan helyzetek mellett, amiktől szenvedünk. Egy agresszív főnök, egy bántalmazó “társ”, egy rosszindulatú kolléga, vagy szomszéd, egy gátlástalan bajkeverő sem tudna igazán érvényesülni, ha a félelmünk nem segítené. És már el is dőlt, hogyan döntünk.
- A beletörődés – amikor elfogadunk egy helyzetet, megváltoztathatatlannak tekintjük, robotpilótára kapcsolunk és rezignáltan tapossuk a rutinokat.
Ellenpontként hadd idézzek egy interjúból, ami egy barátommal, mesteremmel készült, olyasvalakivel, aki abból él, hogy harcművészetet tanul és tanít:
„Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor megcsillant a fény az alagút végén. Szó szerint megkérdeztem magamtól:
-Péter, ha gazdag lennél, mit csinálnál?
-Kungfuznék!
-Akkor kungfuzz! Csináld annyira jól, hogy ebből meg lehessen élni!”
És lőn. Irdatlan munka, de felszabadító létrehozni valamit. Megtalálni magunkban és felépíteni, elérni azt, amit igazán szeretnénk.
Ezek a jelenségek nagyon szépen támogatják – gyakran tudatos – ön-tudatlanságunkat. Persze, ha jobban belegondolok, nem olyan nehéz változtatnunk: semmi mást nem kell tennünk, mint kikapcsolni a robotpilótát, és részt venni a saját életünkben önálló, belülről fakadó döntéseinkkel. És ebben támogatni mindazokat a gyerekeket, akikért felelősek vagyunk, ezt is megtanítani nekik. Ennyire egyszerű! Vagyis, kb. annyira, mint mondjuk leszokni a dohányzásról, vagy lefutni az első maratont.
Különben is, legyünk óvatosak! Gondoljuk meg, szükség van-e gondolkodó, önálló emberekre! Őket sokkal nehezebb kordában tartani, fegyelmezni. Nem nyelik be a pusztán pozícióból fakadó tekintély tiszteletét. Tudják, mit akarnak, utánajárnak az eléjük rakott híreknek, információknak, nem nagyon foglalkoznak vele, hogy mit kell követni. Még saját ízlésük is van. És saját döntéseik.
Gulyás Vince 2021. április
