Az elnevezés egy, a mezőgazdaságban dolgozó partnerünkkel való munka során született, és annyira találónak bizonyult, hogy szépen lassan elterjedt minden hasonló programunkon is, mígnem önálló “termékké” vált. 

Az értékesítési edzőtábor tapasztalt értékesítő teameknek szóló program, akik egy-egy időszakra, vagy egy konkrét értékesítési kampányra készülnek. Jellemzően kiemelt célokkal, vagy éppenséggel a szokásosnál is nehezebb helyzetben kell megbirkózzanak a feladataikkal. Az edzőtáborban a saját, személyes tapasztalatokra építkezve, közösen alakítjuk ki, elemezzük és oldjuk meg azokat a tárgyalási helyzeteket, amikre fel kell készülniük. Egészen addig “nyüstöljük” ezeket, ameddig a várható nehézségekre teljes mértékben felkészült a csapat, minden lehetséges ellenállást számbavettünk, reális érvrendszerrel  – és persze a szükséges motivációval, elköteleződéssel rendelkezik a team minden tagja. 

Az edzőtábori munka adott esetben kiterjed a társosztályokkal – jellemzően a marketinggel, termeléssel, beszerzéssel való közös munkára is. Ennek célja többek között a konfliktusok, vélt, vagy valós érdekellentétek feldolgozása, közös platform kialakítása. 

hu_HU